Politikai foglyok és nemzeti vagy egyéb kisebbségi csoportok tagjainak internálására szolgáló tábor. Foglyait rendszerint állambiztonsági okokból, ill. kizsákmányolás vagy büntetés céljábó, az esetek többségében kormányrendeletre vagy katonai parancsra gyűjtik be. Ezekbe a táborokba a rabok többnyire valamely konkrét etnikai vagy politikai csoporthoz tartozásuk alapján, vádemelés és szabályos tárgyalás lefolytatása nélkül kerülnek. A koncentrációs táborban meg kell különböztetni a törvényes módon elítélt civil személyek fogva tartására szolgáló börtönöktől, valamint a hadifogolytáboroktól. Különböznek a menekülttáboroktól vagy átmeneti táboroktól is, amelyek nagy létszámú embercsoportok ideiglenes elhelyezésére szolgáló gyűjtőtáborok.
Háború idején a polgári személyeket néha táborokban gyűjtik össze, hogy megakadályozzák az ellenséges gerillatevékenységet, az ellenséges erőknek való segítségnyújtást, vagy egyszerűen csak azért, hogy a lakosságot megfélrlmítéssel engedelmességre kényszerítsék.
Az első koncentrációs tábor a történelem folyamán vélhetően az angol- búr háború során volt, a britek Transvaal és Fokföld nem harcoló lakosait koncentrációs táborokban helyezték el. Polgári lakosok internálására akad példa az amerikai történelemben is, azuitán, hogy Japán és az USA között kitört a háborúés több mint 100000, a nyugati parton élő japán állampolgárt és japán etnikumú amerikai állampolgárt vettek őrizetbe és helyeztek el az ország belsejében felállított táborokban. Számos totalitárius rendszerben létesítettek politikai koncentrációs táborokat, főleg azzal a céllal, hogy terrorisztikus módszerekkel erősítsék az állami ellenőrzést. A legnagyobb méretekben a náci Németországban és a Szovjetunióban. Ezek a táborok jórészt a titkosrendőrség börtöneinek szerepét töltötték be. A náci koncentrációs táborok az SS fennhatósága alatt álltak, a szovjet munkatáborok a Cseka és utódai (KGB) irányításával működtek. Az első németországi koncentrációs tábort 1933-ban a náci párt ellenfeleinek az elkülönítésére állították fel. A politikai ellenzék kategóriát rövidesen a zsidókra is kiterjesztették, majd a többi kisebbségi csoportra is, főleg a cigányokra, homoszexuálisokra, valamint a megszállt területekről elhurcolt nácielllenes polgári személyt is megsemmisítették. A II. világháború kitörése után a deportáltakat kiegészítő munkaerőforrásként használták, és ezek a létesítmények gombamód kezdtek szaporodni. A táborok lakóinak élelem fejében dolgoznia kellett, a munkaképtelenek éhen haltak, másokat meg gyakran halálra kínoztak. A legborzalmasabb haláltáborokat Lengyelország területén állították fel. Némely táborokban csak orvosi kísérleteket végeztek szinte az embereken. Új mérgező anyagokat és ellenmérgeket próbáltak ki rajtuk.
A Szovjetunióban 22 koncentrációs tábor működött, ezekben politikai bűnökkel vádolt személyeket és köztörvényes bűnözőket tartottak fogva. Számos átnevelő munkatábort is létesítettek Észak- Oroszországban és Szibériában egyaránt, főleg az első ötéves terv keretében. Az 1936-38-as sztálini tisztogatások nyomán több ezer módos parasztot is ilyen helyekre hurcoltak a földjükről.
Sztálin halála után rengeteg politikai elítéltet egyszerűen szabadon bocsátottak, vagy pedig egyszerűen bezárták az intézményt.