(Eme cikkem megint egy kis kitérő akar lenni, az ott látott élményanyagot próbálom átadni az olvasóknak)
Az egykori halálgyár a mai németországi Dachau külterületén helyezkedik el, mint egyfajta állami múzeum, vagy "skanzen". A legismertebb szomszédos település, hogy "belőhessük" a pályát nagyjából, az München, sacc/kb. a két helyiség egymástól 16 kilométerre fekszik.
Szegény Dachau szinte csak erről a szörnyű helyről ismert, pedig sok érdekes látnivaló várná a turistákat. Ott van például kapásból a gyönyörű Szt. Jakab templom, az Óváros, Holzgarten, vagy éppenséggel Polln.
Azonban az egyszeri túristákat mégsem ez vonzza, hanem sokkal inkább a KL (Konzentrazionslager). Ez volt a legnagyobb, ami Németországban épült, és legelsőként is, ráadásul. Ottjártamkor legelsőként a makettjét láttam a lágernek, már eleve sejtette, mi is vár a látogatóra, ha egy kicsit beljebb fárad.
1933 márciusában nyitotta meg kapuit az első náci törvények által elítélteknek. Megálmodója és megalkotója, Heinrich Himmler (akkor még csak a müncheni rendőrfőnök) úgy nyilatkozott, hogy itt a politikai foglyokat fogják tartani. Prototípusa lett minden további halálgyárnak egyúttal, egyfajta minta a nácik számára, hogy is kell csinálni ezt a továbbiakban. Összesen 200000 ember fért el benne. A rabokat vagy kivégezték, vagy halálra éheztették, vagy halálra verték. Folyamatos tífusz és tetű járványok sújtották a területet. Összesen 30 ország elítéltje raboskodott ott.
A tábor 2 részlegből állt: a krematóriumból és az echte lágerből. 32 barakk volt fenntartva, egy a papoknak, akik ellenezték a náci eszmerendszert, még egy, ami orvosi részlegként funkcionált. A tábort körülvette egy jó nagy és villamos vezetékkel bevezetett, szögesdrótos kerítés. A foglyokat egy még nagyobb épület építésébe kezdették, hogy az SS létesítmények még jobb körülmények között tengethessék mindennapjaikat. Persze a biztonságra is odafgyeltek, maga az őrző és védő részleg csak a tábor felét tette ki...
Keresztény rabokat is tartottak itt, a katolikus egyház beszámolói szerint legalább 3000 püspök, kanonok, bíboros sínylődött ott. 1944 augusztusától női rabokat is tartottak Dachauban. Őket Auschwitzból hurcolták el. 19 női fegyőr is szolgált ott, egészen a felszabadulásig.
A háború végére az életkörülmények a lehető legrosszabbakra fordultak Dachauban. Ahogy a Szövetségesek elkezdték rohamozni Németországot, a náciknak sürgőssé vált, hogy minnél több rabot elpusztítsanak, mielőtt utol nem érik őket a felszabadító hadtestek és ki nem szabadítják őket. Az evakuált táborokból érkező rabok gyakran az éhhalál szélén álltak már. A tábor elülső része folyamatosan zsúfolt volt, és a higiéniás feltételek embertelenek voltak.
A felszabadulás végül úgy történt meg, hogy az őrtornyokon fehér zászló jelent meg 1945. ápr. 29-én.
Ottjártam utolsó emlékképe a gázkamrák látványán túl a NEVER AGAIN felirat, ami vagy 5 nyelven volt olvasható.
